Hőtérkép
 

Kerepes Város 

Körzeti Megbízottjai:

Szabó Attila r. törzsőrmester

06-20/559-8909

Göbölös Ferenc r. törzsőrmester

06-70/492-0763


kerepesi buszmenetrend


polgárőrség:

06-20/618-9492

vízmű:
06-28/492-110










"Mindig akadtak olyan emberek, akik tenni akartak Kerepes községért, de vagy belefáradtak a küzdelembe vagy a többiek törték le az ambíciójukat." (kerepesi internetező)

Képek a Kerepesi Hagyományőrző Pávakör Egyesület ápr. 22-i -  Tavasz-Tavasz - műsorából (ápr. 26.)


Dokumentumfilm készül a szilasi rét beépítéséről (ápr. 25.)
2003-ban, amikor kiderült, hogy az akkori önkormányzat lakóteleppel kombinált településközpontot akar a szilasi rétre építeni, kimentem a rétre, hogy közelebbről is lássam. Ott megfogadtam, hogy mindent megteszek, hogy ez ne történhessen meg.

Ugyanakkor idővel rájöttem, hogy a rétet parlagon hagyni sem életszerű megoldás. Sajnos a helyi politika rátelepedett a témára, és ki-ki aktuális érdekei szerint vélekedik a beépítésről. Most egy filmet készítek, mely igyekszik tisztázni a tényeket. A filmkészítés lehetőséget ad arra, hogy többen kifejthessék véleményüket.


Ki tud többet Szabó Magdáról, és kevesebbet Határ Jánosról? (ápr. 22.)
Valaha – több évtizede – volt egy „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő. Már nem emlékszem, melyik humorista (talán Nagy Bandó András) egészítette ki imigyen: „Ki tud többet a Szovjetunióról, és kevesebbet Csíkszeredáról?”-ra. Jelentése: mi lenne, ha a magunk megismerésével foglalkoznánk a politikai propaganda helyett?

Hogy jön ez ide, Kerepesre, 2017-ben? Hát úgy, hogy a Szabó Magda centenáriumi ünnepségek miatt deja vu érzésem támadt. A kerepesi politikai vezetőség megújult erővel nyomja a Szabó Magda-propagandát. Amikor a Kossuth-díjas írónő Kerepesre költözött, még a rokonát is, aki befogadta a házába, kitüntették.

Azóta is, mint víz a csapból, ömlik a píár a kerepesi önkormányzat tájékáról. Hírlik, hogy az írónő idézeteit utcatáblákra írják majd, melyek elvezetnek ahhoz a házhoz, ahol elhunyt. Sajnos nekem, kerepesi polgárnak ez már bőven cirkusznak tűnik. A helyi művészeket pedig agyonhallgatják.


Tanulni lehetne Bástya elvtárstól, aki mindenáron magyar narancsot akart produkálni a magyar népnek. De csak citromot sikerült helyben bemutatni, mire fel született a „kicsi és savanyú, de a mienk” mondás. Tény, hogy Kerepesnek nincsen „eredeti narancs” szintű művésze, díjazás tekintetében semmiképp. Kevés a „plecsni” Kerepesnek? Az ok talán az lehet, hogy az itt élő művészek a „marketing” szükségességét vagy nem ismerték fel, vagy nem törődtek vele, politikailag pedig nem érdekesek. Szabó Magda viszont politikailag is izgalmas, mert a háború után a kommunista rendszer klerikálisnak nyilvánította és kirekesztette. Aczél elvtársnak azonban már volt annyi esze, hogy Szabó Magdát Kossuth-díjjal kitüntesse.

Határ János tizennégy évet élt Kerepesen (Szilasligeten). Elsősorban tájképfestő, de inkább természetfestőnek mondanám. Azért is költöztek ide feleségével, mert megtetszett a szilasligeti táj. Jó pár festménye az itt szerzett vizuális élményből fakad. Állítólag az ismertnél több helyi kép készült, amit eladogatott-elosztogatott. Kerültek szilasligeti képek helybéliekhez is, de a többsége külföldön kötött ki, leginkább Németországban.
 
Aztán Határ János Kerepesnek ajándékozta a Faluház egyik termének falára – ingyen – készített szekkóját, ami egy kerepesi látkép. Hát, ha ezek után se fogadja be Kerepes a festőt, akkor nem tudom, hogy még mit kellene csinálni ahhoz, hogy emlékét gondozzák? Nem gondozzák, sőt a szekkót tönkretették. Lehet, hogy ez egyben kritika is, ki tudja? Vagy snassz az Algériától kapott „plecsni”?

Vagy itt van a Horváth-házaspár. Az ő történetük talán még furcsább. Évtizedekkel ezelőtt költöztek Kerepesre, nekik is megtetszett a táj, hozták a faragásaikat, és csináltak újat. Elismerés helyett agyonhallgatják őket. Persze érvényesülhettek volna, ha behódolnak a gazdának, de művészembernek nem lehet parancsolni, nem lehet azt mondani neki, hogy „ide kérek egy Krisztus-szobrot faragni!”, ha az oda nem illik.
 
Ma a házaspár alkotásai a kultúrház egyik helyiségében vannak bedobozolva. Átadták a házukat és az életművüket az önkormányzatnak életjáradékért. Ki tudja, mit hoz a jövő, mi lesz a faragásokkal, melyekről még csak azt sem lehet mondani, hogy idegenül hatnak a kerepesi embernek. Azok ugyanis a paraszti életből merítettek. Állandó kiállításon kellene bemutatni, de erre senki sem gondol. Az életmű be van dobozolva, és ennyi.
 
Szabó Magda egy sort nem írt Kerepesen vagy Kerepesről. Ő a keresztény értelmiség, a városi polgárság nagyasszonya. Az önmarcangoló, egyesek szerint feminista úrihölgy nem éppen kerepesi jelenség. Ebben a szegényparaszti gyökerű világban bizony ő is csak „gyüttment”. Élete utolsó éveit töltötte itt, de tölthette volna ott is, meg amott is. A helyszín már mindegy volt számára, azt csak a befogadó rokon lakása határozta meg.

Persze, hogy a Kossuth-díjasra rögtön lecsapott a helyi propaganda. Emlékművet is kapott, és a születési-halálozási évfordulóiról megemlékezik a helyi sajtó. De miért nem emlékezik meg Határ János születési-halálozási idejéről a kerepesi önkormányzati újság? Vagy miért nem propagálja a magát keresztény nemzetinek aposztrofáló kerepesi vezetőség, hogy Horváth László II. János Pál pápának ajándékozta egyik alkotását?


Hó-virágok, azaz virágok a hóban Kerepes Öreghegyen (ápr. 19.)
(Palotai László fotói)


A Kisvirág és a Pávakör hagyományos húsvéti locsolást tartott (ápr. 18.)


Retro videó: foltvarró kiállítás 2006-ból (ápr. 16.)

A képre kattintva megnézhető.









Tojás (ápr. 15.)


Valaki felhívott … (ápr. 12.)
… és megkérdezte, hogy nem gondolom-e úgy, hogy az a kis kút, amit a Csicsergő Óvoda előtti téren feldíszítettek a derék asszonyok, hogy az kissé giccses? De, gondolom, mondtam, valóban az. Meglévő kerítésdísz sablonok segítségével állíthatta össze a kovácsmester, a legjobb szándékkal. Ügyes ember. Persze ez semmiképp sem díszkút, inkább egy fémtechnikai érdekesség. Szép iparos munka, de nem több annál.

Akkor most azok a derék asszonyok, akik oly lelkesen díszítgették a kutat a tavaszköszöntő alkalmából, nem fognak-e megorrolni rám, ránk, hogy leszólom, leszóljuk azt, amit ők szépnek tartanak. Hát? Inkább ne mondjon az ember semmit! Nekik szép, nekem csípi a csőröm, de lehet, hogy nincs igazam.
 
Akinek a sors úgy adta, hogy van szépérzéke, vagy otthonról hozott egy kis kultúrát, netán tanult is a művészetről, nehéz a dolga Kerepesen. Hadd ne soroljam azt a jó pár gagyi alkotást, melyek a középületeink előtt, a téren, a kanyarban, a kerítés tetején állnak. „Szépek”, mondja egy derék asszony, aki a régi kort látja benne, ami kétségtelenül igaz, de vajon gondolat van-e benne? „Mondanivaló”, így tanultuk. „Üzenet”? Jajistenem, mi is az?

Szép az, ami érdek nélkül tetszik, mondta  az apám, amikor elém tette azt a fotóalbumot, amit 1958-ban, hatodik születésnapomra ajándékozott. De hiszen nem érdekük szépnek látni a kútkáva tetején kanyargó tízes vasat az asszonyoknak sem, mégis tetszik nekik. Akkor az csakis szép lehet. Vagy mégsem?

Ugyanez másképp: hosszú az út a kortárs zenéig. Amikor Szegeden, 1966-ban először adták elő Bartók: A kékszakállú herceg vára című operáját, a Verdin és Puccinin nevelődött "operabarátok" el voltak szörnyülködve, s mondták, hogy ez a Bartók, ez bizony macskazene. Kivéve persze a Fából faragott királyfit, melyet már előadtak a színházban, és megszokták. Mint gyereknek, Bartók zenéje nekem se tetszett, mert furcsákat énekelt az apám, aki magnóról tanulta a Kékszakállú herceg szerepét, és állandóan tekergette otthon a Mambót. Először idegesítő volt, de később már tudtam kívülről, és rájöttem, hogy tetszik. Mert kezdtem érteni, hogy miért hajlik a zene oly furcsán. Hogy nem csak szép ívű melódiák vannak, hanem rútak, ha a mondanivaló is olyan.

Ilyen az élet. Tanulni kell, művelődni, elfogadni és megérteni a világot. Nem könnyű, sok idő kell hozzá, és nyitottság. Nyitottság. Nyitni kellene a világra Kerepesen is. De addig, amíg iparosok készítenek köztéri alkotásokat, addig nem lehet elindulni.

A Szilasligeti Kulturális Egyesület köszönti a vizet, a megújulás jelképét a díszkút feldíszítésével (ápr. 9.)
A videóriport itt látható.



Az első ültetések a Csicsergő Óvoda előtti parkban (ápr. 7.)
A videóriport itt látható.


Liptay száraz kóróval csapkod, de Franka nem hagyja magán elhatalmasodni...  (ápr. 5.)


Szilasi nagyrét, szépsége lenyűgöző (ápr. 4.)


Szilasi nagyrét, ismét (márc. 28.)
Tegnap óta kiderült, arról van szó, hogy a szilasi réti ingatlan tulajdonosok (magánszemélyek) ismét kísérletet tettek arra, hogy visszaszerezzék azt a jogukat, hogy a telkeikre lakóházat vagy lakást építhessenek.

Az erről szóló 2 előterjesztés – állítólag - nem került a bizottságok elé. Így félő, hogy valami háttéralku történt, mondják.

A szilasi rét beépítésének témája lassan tengeri kígyóvá válik. Érzésem szerint az ellenzők sem egységesek. Van, aki irtózik minden kapavágástól, ami a réten történne. Másoknak csak a lakásépítés fáj, mert területet vesznek el a majdani településközponttól. Ők ezek szerint nem tiltanák a központi beépítést, csak a magán építkezést. (A zöldterületnek mindegy, milyen célból szüntetik meg.) Aztán az sem világos, hogy ha érintetlen maradna, mit kezdenénk egy naturális területtel a város közepén. Nincs alternatív megoldás, mondván, hogy „ez nem a mi dolgunk”.

Ez így egy helyi politikai csörte, félő, hogy nem több annál.


A szilasi nagyrét beépítése ellen demonstrálnának... (márc. 27.)
"Sajnálattal vettem annak idején tudomásul és ez valószínű az Önkormányzat és természetesen jómagam hibája is, hogy nem lett megfelelő formában teljes körben lekommunikálva a településközpont kérdése, de valahol tisztában kell azzal is lenni, hogy ennek gondolatnak a csírája és a születése 1995-re datálódik, és 2000-ben a szabályozási terv elfogadásra került. Tehát ez már a lakosságnak a tudatában kint kellett, hogy legyen."

Ezt mondta Bók Károly polgármester egy 2004-ből származó rádióinterjúban, mely a népszavazás kapcsán született. (Akkor a szavazók döntő többsége - több, mint 90 % - nem akarta, hogy a rétre épüljön a polgármesteri hivatal. Egyébként a közhangulat nagyon építkezés-ellenes volt, látván a lakótömb jellegű beépítéseket.)

Bók csodálkozott a népszavazás eredményén, mert úgy gondolta, hogy a településközpont tekintetében konszenzus van. Ugyanakkor nem adták be a pályázatot a tervezett beépítésre. (Egyes források szerint azért, mert figyelembe vették a népakaratot, de néhány képviselő szerint egyszerűbb az ok: nem volt pénz a pályázatíró finanszírozására. Erről egy cikk jelent meg a Civil Iránytű nevű Pátria-újságban, 2004-ben.)

Franka Tibor folytatta elődje elképzelésének megvalósítását, amikor 2011-ben belterületbe vonatta a területet, ráadásul "Vt" (településközpont vegyes) besorolással. Ide tehát szinte mindent lehet építeni. Illetve egy módosítást azért végrehajtottak: kizárták a lakásépítés lehetőségét.

Aztán évek alatt nem történt semmi, így a közvélemény elaludt. Azt lehetett gondolni, hogy az önkormányzatnak nincs pénze építkezésre, és a rét érintetlenül maradhat. De időközben kiderült, hogy Kerepes számára valószínűleg nem fog több EU-s babér teremni, így Franka utolsó polgármesteri évei alatt nem lesz egyetlen valamirevaló átadási ünnepség sem. Polgármesteri működését nem lesz mivel megkoronázni. Váratlan fejlemény, hogy az iparűzési adóbevétel az utóbbi években megnőtt, és évente marad egy kis költőpénz. Nem is kevés, mert több száz milliós beruházásként egészségházat akarnak építeni a ligetbe. 

Ehhez járul hozzá, hogy a magántulajdonosok, akik kárpótlási földként kaptak telket a réten, mindenáron lakásokat akarnak rá építeni. Egyszer már leszavazták őkek, de most ismét támadásba lendültek. Ez ellen tiltakozik most a négy képviselő.

Kapusztnyik, Kerepes, tótok, gyüttmentek... (márc. 17.)
Pár hónapja, egy téli estén kapusztnyikot sütöttek az asszonyok. A kapusztnyik egy jellegzetes szlovák káposztás sütemény. A videó felvétel elsősorban a hagyományőrzés céljából készült, de mivel érdekes beszélgetés folyt a háttérben, ezért a Szilas Blog Facebook-oldalon egy rövidfilm változatát jelenítem meg. 
















Elindult a Szilas Blog Facebook-változata (márc. 15.)
A mai naptól már élesben jelentkezik a Facebook-változat. Innentől kettéválik a Szilas Blog. Ezen a honlapon elsősorban hagyományos blogbejegyzések – mondhatni: cikkek – lesznek; fényképekkel, képekkel kiegészítve. Úgy tűnik, hogy írásaimra van igény. Mostanában több ismerőssel találkoztam, akik olvasnák, ha lenne, de újabban, mondják, nem írok. Ha van rá igény, jöjjön a vélemény!

Reális elemzésekre lenne szükség. Kerepest más, hasonló településekkel összehasonlítani. De ki az, aki ilyen mélységben foglalkozik a településekkel? Erre én sem vállalkozom, bár szívesen teszem közzé, amit máshol látok, és megvalósíthatónak találok. 

Ami a Facebook-féle Szilas Blogot illeti, oda inkább videó jeleneteket, tudósításokat, valamint nagyobb méretű fotókat szánok. Ott lehet hozzászólni, tehát teljesül azoknak a vágya, akik hiányolták ezt a lehetőséget. Ellenvéleményt el tudok viselni, de a személyeskedést, rágalmazást nem, az ilyesmit törölni fogom.

Készül Határ János posztumusz honlapja  (március 12.)
Mint már többeknek említettem, Határ János képei - melyek nagy részét azelőtt nem ismertem -, annyira megtetszettek, hogy elhatároztam, hogy az internetre való felkerülését azzal segítem, hogy egy honlapot készítek  a festőről és képeiről. Persze nem kell gondolni valamiféle "dizájn"-os honlapra, mert nem vagyok művésze ennek a műfajnak, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy a lehető legtöbb képe ismert legyen. Az elképzelt címlap a következő:



Akinek még van hozzá kedve, odamondogathat a nagyuraknak (márc. 7.)


Kerepes: a főbb problémák nem változtak 80 év alatt?  (márc. 3.)

"Sok a baj Kerepesen..." írja a Friss Újság 1935. május 15-i száma. Aztán sorolja:  a lakosság szegény,  a HÉV-közlekedés gyatra és drága, a HÉV-állomások messze vannak (20-25 perc gyalog) a lakóházak zömétől,  az ivóvíz rossz,  az utak szintén, iskola is kellene...

Mintha ma is ezek a problémák nyomasztanák az itt élőket.  A ritka HÉV-járatok ma is bosszantják a lakosságot, a helyi közlekedést nem szervezték meg,  az ivóvíz a milliárdos beruházás ellenére zavaros, munkahelyek helyben nincsenek, az iskolai férőhelyek száma nem elegendő.

Persze lehet mindezeket az itt is olvasható hátrányos örökségre fogni, de azért 80 év alatt kellett volna valamit előre lépni.

Az időközben várossá avanzsált település vezetősége el van ájulva a saját teljesítményétől, miközben fejlesztések kizárólag EU-pénzekből történtek.  Saját beruházása régóta nincs Kerepesnek.

Igaz, hogy készül egy egészségháznak nevezett pr-beruházás, aminek nem sok értelme van, ráadásul miatta az emblematikus ligetet akarják elpusztítani.

Valami régóta nincs rendben Kerepesen, legalább 80 éve, de méginkább vagy 150 évre nyúlik vissza a nemtörődöm hozzáállás.

Alkalmatlan vezetők jönnek, alkalmatlanul mennek, a gond itt marad a nyakunkon. 





Szilasliget - mesevilág (febr. 27.)


Szilasliget és Zsófialiget HÉV-állomások mai nevüket 1935-ben kapták (febr. 25.)


Szilasi rétmese: hol nem volt, hol nem lesz (febr. 24.)


Szilasi rét - fantázia (febr. 22.)



Széphegy (febr. 20.)


Szervusz Kerepes (febr. 19.)
Péntek (febr. 17.) délutánra kaptak meghívót a Forrás M.H.-ba a kerepesi önkormányzati képviselők, valamint a médiával foglalkozó emberek az új kerepesi önkormányzati lap, a „Szervusz Kerepes” kiadójának és szerkesztőségének a bemutatkozására. Sokat sejtetett a teasütemény és a kávé a meghívón. A terembe lépve projektor tudatta, hogy előadás is lesz, ahogy egy valamirevaló rendezvényhez illik.

Az asztalnál két csinos fiatal nő foglalt helyet, előttük névtábla. Hasznos dolog, mert nem kell megkérdezni, hogy „magát hogyan hívják, aranyos?”, oda van írva. Nagy Georgina a TV2-től jött, de MTV-s múltja is van, Venczel-Seres Anna pedig a Terror Házát erősítette (ha jól értettem) tollforgatóként. Tehát nem akárkik ragadnak pennát Kerepes érdekében. A főszerkesztő Farkas Domonkos, akinek főleg a politikai identitása ismert: a helyi KDNP vezetője. Előbb Franka Tibor referense volt, most talán Vécsey László országgyűlési képviselő adjutánsa.

Szervusztok, mondhatnám nekik – üdvözlet gyanánt! Ezerkilencszázkilencvenkilenc óta olvasok kerepesi önkormányzati újságot, mondhatni, mazochista dolog. A havi aktus előtt bekészítettem egy kávét, kihajtottam az elöljárók újságját, és kortyolgatva igyekeztem végigolvasni egy-egy oldalt. Ha ugrottak a sorok, akkor még egyszer nekiveselkedtem. Az első cikken még csak-csak átrágtam magamat, de a másodiknál már lankadt a figyelmem. Egyre jobban untatott a klisé szöveg, a dedósoknak való duma. Egy idő után a betűk, mint a fűrészpor hullottak szét, s folytak le a padlóra. „Ugorgyunk”, mondta Pósalaky úr többször is a fejemben.

Remélem, ez volt a múlt. A hatalom szüntelen dicsérete, panelduma, konfliktuskerülés, öncenzúra – a Kádár-korszak tipikus sajtója nem kell. Ma úgy hívják, hogy parasztvakítás. Az újságírás – szerintem – értelmiségi foglalatosság. Kell, hogy legyenek gondolatok a fejben. Akinek nincs, az csak íródeák, jegyzetelő, ilyesmi, nem újságíró.

A kérdés, persze, hogy lehet-e egyáltalán jó önkormányzati lapot csinálni? Jogilag csak tájékoztatási kötelezettsége van az önkormányzatnak, azaz a lapnak nem kell többnek lennie, mint egy házhoz szállított hirdetőtáblának. De – úgy tűnik – ez a szerkesztőség ennél többet akar. A Szervuszban elsősorban a  kerepesi közéletről lesznek tudósítások, aztán egy magazin rész (példás emberek, életmód, élhető város, hagyományok) következik, majd a végén egy eseménynaptár. A mottó Wass Alberttől származik, íme:



A Szervusz Kerepesnek azzal a felelősséggel kell megküzdenie, hogy jelenleg az egyetlen újság Kerepesen. Mint ilyen, csak akkor lehet hiteles, ha nemcsak a hatalmi véleményt ismerteti, hanem helyet ad alternatív elképzeléseknek is.

Jézus-szobor a Szent Anna templomban (febr. 16.)
Az első képen látható, hogy a szobor 2006-ban mennyire rossz állapotban volt. Határ Jánosné (a festő özvegye) restaurálta (2. kép), és így került vissza a templomba (3. kép).


Egy régi újságban olvastam (febr. 12.)
Alant a cikk, balra az eredeti tervrajz, melyen a torony a bal oldalon van, de a valóságban tükrözötten épült. Az okra máig nem derült fény.


Szilasligeti házsor (febr. 10.)


A Látóhegy egy Google-madár szemszögéből (febr. 6.)


Emblematikus erdőfolt a szilasi réten (febr.4.)


Hogy mik vannak! - voltak... (febr. 1.)


„Langyos a sör, de nekünk így is jó” (jan. 31.)
Valamikor a 80-as években történt, hogy januárban nem volt a cégünknek munkája, és az irodában anekdotázással, kávézással és telefonálással múlattuk az időt. Pár nap után már fárasztóvá vált a semmittevés, így elhatároztam, hogy műszerfejlesztésbe fogok, ami egyébként nem volt munkaköri kötelességem. Míg a többiek heteken át vitatkoztak az élet ellentmondásos dolgain, addig elkészítettem az új műszert. Soha nem szerettem a „pedál-medál” embereket, ilyen soha nem akartam lenni, nem ez hajtott. Tulajdonképpen ma sem tudom, hogy miért, de mindig motivált valami, ami előre mutat. Egyhelyben topogni ugyan mire jó?
 
Ilyen mentalitással sosem fogom megérteni azokat, akik megelégednek a munkájuk minőségével, és nem akarnak mindig többet és jobbat. Ehhez persze önkritikusnak kell lenni, és nem szabad sajnálni a befektetett energiát. Persze olyan környezetben, ahol általános, hogy visszafogják magukat az emberek, nehéz boldogulni.

Nemrég hallottam ezt a mondatot: „az a projekt, amit a vezetőn kívül a projektben résztvevők nem akarnak teljes odaadással, eleve bukásra van ítélve”. Így – teszem hozzá – bukásra van ítélve Kerepesnek a várossá válása is, ha azt lakosság és az intézményi dolgozók nem akarják. Hiába jön egy olyan vezető (polgármester, jegyző stb.), aki mindent belead, ha a többiek csak dolgozgatnak. Ha megmagyarázzák, hogy mit és miért nem lehet végrehajtani.

Persze erre lehet mondani, hogy a polgármesteri (jegyzői stb.) erények között kell, hogy szerepeljen a motivációs készség, amivel hatással tud lenni a beosztottakra. El kell tudni érnie, hogy azok magasabb szinten teljesítsenek, ami talán nehezebb, mint egy várost elvezetni. Ráébreszteni az embereket, hogy amit eddig csináltak, az innentől fogva kevés. Hogy önvizsgálatot kell tartani, és elhinni, hogy érdemes több munkát belefektetni. Hogy új dolgokat kell tanulni. Hogy nem megelégedni az eddigi eredményekkel.

Az életnek önmagában nincs célja: élünk, meghalunk és kész, de hogy milyen tartalommal töltjük meg, az sokszor csak elhatározás kérdése.
Határtalan Kerepes (jan. 29.)

A Forrás Műv. Ház 2017. január 20-án megünnepelte a Magyar Kultúra Napját.  A program első harmadát a Határ János emlékkiállítás megnyitó ünnepsége tette ki.

Kérdés: ha félig van a pohár vízzel, hogyan értékeljük? Annak, aki már annak is örül, hogy a pohárban van egyáltalán folyadék, annak ez a kiállítás sikeres. Végül is létrejött, sok tekintetben problémamentesen, és ennek örülni kell. De hát a folyadék a pohárban természetes dolog, így ennek nincs hír értéke. A művház dolga, hogy bemutassa a helyi művészeket, és itt bemutatja az egyiket, tehát a feladat megoldva. Hurrá, hurrá! Viszont felvetődik, hogy vajon miért nincs tele a pohár. Túl nagy a poharunk, vagy kevés benne a víz? Oka kell, hogy legyen, ezt érdemes taglalni.

A Határ János emlékkiállítás színvonalas megnyitó beszéddel indult. Tóth Lajos expolgármester (1994-2001) művészettörténészi mélységű előadását jó volt hallgatni. (Nem emlékszem, hogy a Kerepesen eltöltött 17 évem alatt ilyen színvonalas beszédet hallottam volna helyi embertől.)

Sajnos a programban kiszabott fél órába nem fért bele, hogy a vendégek a beszéd után társalogjanak egymással, vagy közösen átnézzék a kiállítást. Pedig az ilyen alkalom nagyon fontos fórum egy települési közösség életében. Hogyan kell közösséget építeni,, ugyan, mondjam már meg, szólítanak fel sokszor. Merthogy mindig azzal jövök, hogy ez az egyik legfontosabb feladat Kerepesen. Hát például úgy – ez a válaszom –, hogy találkozási alkalmat teremtünk az itt lakó embereknek. 

Aki ismeri Kerepes közéletét, az rögtön észreveszi, hogy a Kerepes sorsát eldöntő vezetők nem jöttek el. Nem volt ott a polgármester, az alpolgármester, és a „polgármester frakcióba” tartozó képviselők. (Igen, Kerepesen létező fogalom a frakciófegyelem, bár a frakció megalakítása hivatalosan nem történt meg.) 

Ennyi vezető távolmaradása nem lehet véletlen. Számomra - aki régóta foglalkozom Kerepes közéletével - valószínű, hogy Kerepes vezetősége negligálta a Határ János kiállítást. Pedig itt lett volna az alkalom, hogy bebizonyosodjon, hogy a mai vezetők értékelik Határ János festészetét és egyáltalán a művészetet. Hogy pontosan mi az oka a negatív hozzáállásnak, nem mondta el senki, de sejthető, hogy megint a „ki kivel van” szempont érvényesült. Ezt a kiállítást nem a polgármester kezdeményezte, nem is jöttek el a fegyverhordozói. Frakciófegyelem és művészet, el kellene választani. 

Sajnálatos továbbá, hogy mindössze kb. 30 ember jelent meg a megnyitón. Ismert arcok, a névsort előre borítékolni tudtam volna. Ők azok, akik „el szoktak jönni” minden faluházi-művházi megnyitóra.  Nekik évtizedek óta eseményszámba megy egy-egy helyi kiállítás ünnepélyes kezdete. Szokásom szerint most is megbecsültem a résztvevők életkorát. Hát, mit mondjak? Az átlagéletkor hatvan felett volt. 

Az esemény promóciós anyaga számos helyen megjelent. Egyrészt a Forrás legyártotta a meghívókat, és a szokásos módon közzétette az interneten, másrészt én is több Facebook-oldalon posztoltam. Utóbbiakat sokan megosztották, közöttük csoportok és nagyszámú tagsággal rendelkező szervezet is, de ezek közül talán senki sem jelent meg. Többeknek tetszettek a posztolt festményképek, de eljönni már nem akaródzott. 

„Ez Kerepes” – mondta valaki magyarázatképpen. Persze, a társadalmi elmaradottságért, a kultúra iránti közömbösségért a mai döntéshozók vagy intézményvezetők közül senki nem tehető felelőssé. Nem is a felelősségről van szó, hanem arról, hogy a Kerepest érintő társadalompolitikai problémákat évtizedek óta besöprik a szőnyeg alá, és a szőnyegen már akkora púp domborodik, hogy azt csak a vak nem látja. Sokan vannak, akik simán kikerülik a púpot, sőt el-elmagyarázzák, hogy a púp  előbb-utóbb elmúlik, nem kell vele foglalkozni. 

Csakhogy a púp nem múlik el magától. Ha ki is takarítja majd valaki a szemetet, a szőnyegen már akkora az alakváltozás, hogy a púp megmarad, felveszi az ívét az anyag.


Megnyílt a Határ János emlékkiállítás  (jan. 24.)


Ma nyílik a Határ János-kiállítás a Forrásban (jan. 20.)

Határ János 1986-ban költözött Kerepes-Szilasligetre. Pestről jöttek ide, mert megtetszett a táj. Feleségével, Lia asszonnyal vettek Szilasligeten egy családi házat. A festő előtte több magyar tájat festett meg, de 1983-ban Algériában lehetősége volt az afrikai táj és az élet megörökítésére is. Természetesen a Kerepes környéki dombvidék is lázba hozta, de ezek a képek kevéssé lettek ismertek. 1997-ben a Kerepesi Faluház egyik termének falára megfestette Kerepes látképét, ajándékba adta a falunak. A Tóth Lajos-féle önkormányzat még megbecsülte, oklevelet adományozott neki, de 2000-ben bekövetkezett halála után a Bók Károly és a Franka Tibor vezette testület megfeledkezett róla.

Határ János önmagát sosem helyezte előtérbe, nem folyt bele a kultúrpolitikába, csak festett és festett. A legjobb képeket Németországba adta el, mert onnan mutatkozott érdeklődés. De a világ más helyein is fellelhetők a képei. 

Kerepes nyugodtan felvállalhatja Határ Jánost és művészetét. Egyrészt a Faluház falára festett szekkója, másrészt a kerepesi-szilasligeti képei miatt. Sajnos a szekkó elpusztult, de a szilasi képek talán még megtalálhatóak Németországban. Íme az általam legszebbnek tartott szilasi kép, mely magántulajdonban van Szilasligeten. 


Határ János szekkója a Faluház falán (jan. 19.)

A szekkót Határ János, Kerepes festője 1997-ben készítette a Kerepesi Faluház falára, és adományozta Kerepes községnek. A művészt a község 1998-ban, a település 850. évfordulója alkalmából  egy oklevéllel jutalmazta. 

A fénykép a 2006-ban rendezett foltvarró kiállítás megnyitását megelőző műsoros esten készült. Háttérben a Kerepesi látkép c. szekkó (száraz technológiával készített falfestmény).


Határ János-kiállítás a Magyar Kultúra Napja alkalmából (jan. 17.)


Igazi kerepesi összefogás 1915-ben 

(jan. 12.)

Érdekes cikket találtam egy korabeli lapban, melynek első részét adom most közre.

Wéber Ede életrajzából tudjuk, hogy az I. világháború idején Kerepesen kisegítő hadikórházat alakítottak ki, melyben a svájci származású nyugdíjas pedagógus jelentős szerepet játszott.

De ezen felül egyéb érdekességek is vannak, főleg a neveket érdemes tanulmányozni.

Ezek szerint a falu jelentős emberei: a plébános, az európai hírű kertész, a nyugalmazott svájci tanár és a zsidó kereskedőcsalád összefogtak a sebesültek gondozása érdekében.



Első Katonai Felmérés: Kerepes térképe 1763-87 (jan. 8.)

Retro: amikor a polgármesterré avanzsált exújságíró kétszeres igába fogja a képviselőket (jan. 6.)


Határ János-kiállítás nyílik jan. 20-án (jan. 4.)
A Magyar Kultúra Napján nyílik meg a Forrás Művelődési Házban Kerepes város festőjének, Határ Jánosnak a kiállítása. A művész 1986-ban költözött feleségével Kerepesre,  2000-ben hunyt el.  A két dátum közötti időszakban itt élt és fáradhatatlanul alkotott.

Azért javasoltam, hogy a "Kerepes festője" jelzővel illessük,  mert olyan jelentős művet alkotott, mint amilyen az a szekko volt, amit 1997-ben a faluház nagy termének falára készített. (Sajnos azóta eltávolították onnan. )


De festett a környéken is, például a mogyoródi dombokon:


SIKEREPES ÚJ ÉVET! (jan. 1.)


BÚÉK (dec. 31.)
2006 tavaszán indult a SzilasBlog, majd lett belőle Szilas Portál. Ez utóbbi már internetes újság lett volna, ha a média törvény bele nem köp a levesembe. De kockázatosnak tűnt Kerepesen vállalkozás keretében híreket és véleményeket kiadni. Így visszaalakítottam bloggá, melyre nem vonatkozik a média törvény. A Facebook elterjedése új helyzetet teremtett. Megjelentem véleményemmel egy személyes oldalon, és ez könnyebben kezelhető, mint a SzilasBlog.                                               

A szilasi rét december végén (dec. 30.)


Szép, ami érdek nélkül tetszik - szilasi erdőfolt (dec. 29.)


Mégiscsak van remény: felkelt a Nap Karácsonykor... (dec. 26.)


Boldog Karácsonyt! (dec. 23.)


Tudnod kell, hogy … (dec. 21.)
… én hoztalak ide, ebbe a bizottságba, mert kérted, hogy tegyelek be valahova. Tudnod kell, hogy te a magad erejéből nem kerültél volna ide, maradtál volna egy öt százalékos senki, aki voltál, amikor felkerestél. Beraktalak a csapatba, mert te is a mi fajtánk vagy. Rám való tekintettel kaptál negyven százalékot, bekerültél. Helyesebben: behoztalak, érted? Én hoztalak be. Tudnod kell, hogy mindent nekem köszönhetsz.

Arról nem volt szó, hogy majd belepofázol mindenbe. Erről nem beszéltünk még, de magadtól is tudhatnád, mert a mi fajtánk vagy, hogy mi nem ugatunk bele a nagyok dolgaiba, mint a libsik. Nálunk az okoskodás nem szokás. A mi fajtánk tiszteli az apját, feljebbvalóját, az Urat, és nem akadékoskodik. Nálunk nem az a fontos, hogy mennyire vagy okos, hanem hogy mennyire tiszteled az ősöket. Nekünk nem agyafúrt fickókra van szükségünk, a mi erényünk a tisztelet, nagy Tével. Tiszteljük a tekintélyes embereket, akik megszolgálták a rangjukat. Hűséggel, odaadással, kitartással szolgálták az Urat, a nemzetet és a családot.

Adtam neked pozíciót, taníttatlak, hogy legyen normális megélhetésed, legyen állásod. Hogy vehess a gyerekeknek rendes ruhát. Erre fel te, hálátlan, elkezdesz engem kritizálni. Mintha én nem csinálnék mindent jól. Vedd tudomásul, én mindent jól csinálok. Reggeltől estig lótok-futok, magamra veszem ennek a településnek minden nyűgét-baját. Jó, ha ezen elgondolkozol, mert ha nem, itt nem lesz maradásod!
Forrás: a háttérben kézimunka kiállítás (dec. 20.)



Advent a Kisvirággal - kézműves foglalkozás (dec. 19.)